The Walking Dead HUN - Season 7 is here!
Új karakterek

A modul lefelé haladva folyamatosan frissül, tehát ha az elején pl. 3 embert írok, könnyen lehet 5 karakter is összesen. Előfordulhat, hogy néhány hír csak kitaláció, sajnos sok minden kering még a hivatalos oldalakon is, de az itt lévő leírások 98%-a igazoltak.

Larry Gilliard Jr 2003 - P 2013

Ha minden igaz, csak a 10. epizódban kerülnek képbe az új szereplők, tehát a sorozat második felében, tavasszal ismerjük majd meg őket. 2 személyről képet sem találta. Az első Larry Gilliard Jr., aki Bob Stookey-t fogja alakítani. (Pár szó esett róla a már korábban kiírt Robert Kirkman-es interjúban). Egykora katonaorvos szerepében látjuk majd, aki kulcsfontosságú karakterré válik a Kormányzó szemszögéből a képregényben, tehát ez valószínüleg a sorozatban sem lesz másként. A múltja mélyen kísérti majd - az apokalipszis előtt és után is, magányos karakter. A képregényben Bob egy alkoholista Woodbury-i rezidens, ő menti meg a Kormányzót, miután Michonne megkínozta.
A 42 éves színész (igen, annyi, nem olvastátok félre) szerepelt már a HBO The Wire című műsorában, ahol D'Angelo-t játssza, és együtt játszott a Walking Dead-ből ismert Chad Coleman-nal (Tyreese).
Szükség is volt új karakterre, mivel a 3. évad forgatása alatt a műsor sok karaktert elveszített. Andrea (Laurie Holden), aki már a kezdetektől jelen volt Lori-val (Sarah Wayne Callies), Rick feleségével együtt, megdöbbentő halállal végezték, csakúgy, mint T-Dog (Irone Singleton), és Merle (Michael Rooker).
Tehát a képen mosolygó férfi nem a jók közé fog tartozni a következő szezonban. De ki tudja?

További 3 szereplő is van, akikről csak egy-egy mondatot sikerült találnom egyelőre.

Jordana Barraza, 20 éves spanyol szépség, aki szintén szégyenkezik a múltja miatt, próbál tanulni másoktól, hogy jobb lehessen.
Wayne Kesey, 30-as/40-es férfi, akinek könyve a fő eszköze a túléléshez. Nem tudunk semmit a korábbi életéről, csak annyit, hogy nagyon okos, és tapasztalt.
John Tyler, durva, erőszakra hajlamos ember, visszatérő szerep.

Jelenleg nem tudni, hogy az utóbbi 3 karakter hova fog tartozni. Az előzetes alapján nem Rick-ék túlélőtáborába. A videóban láthatjuk, hogy valaki csapdákat helyez el a börtönben, és a körül, ezzel járkálókat szabadítva rá. Talán közük van hozzá. A másik lehetőség, hogy kapcsolatban állhatnak a titokzatos hanggal a rádióban a trailer végén: "Sanctuary, those who arrive, survive."

5 további új karakter:

Don: Első megjelenése a 6. epizódban lesz, Danny Vinson alakítja. 50-70 év körüli férfi, van egy lány unokája, és néha agresszívan viselkedik. A karakter csak vendégszereplő lesz.
Laura: Egyedülálló anya, nővér volt. Nem tudni, hogy gyereke túlélte-e a zombi járványt.
Mack: 30 év körüli férfi, agresszív, okostojás. Visszatérő szereplő lesz.
Melody: kemény, vicces nő.
Patrick: Mack "elfogulatlan" testvére, csak vendégszereplő.

Christian Serratos a Twilight Saga-ból

rosita christian walking dead img

Angela Weber neve sokak számára ismerős lehet a Twilight Saga-ból, az őt alakító Christian Serratos viszont már nem annyira. Talán ezen változtathat Rosita Espinosa, a karakter, akit a TWD 4. évadában fog alakítani. A szerepe egyelőre visszatérő lesz idén, ám az 5. évadban (mert a képregény bizony még nem ért véget) már állandó színészünk lesz. A karaktere Robert Kirkman könyvregényében az 53. részben jelenik meg, és vele együtt valószínüleg Abraham és Eugene is felbukkan majd, a képregény alapján legalábbis.

Vincent Martella a Phineas és Ferb-ből

The-Walking-Dead-Vincent-Martella.jpg

Az Alkonyat után hogy jön ise a Phineas és Ferb? A válasz egyszerű: a 4. évadban fog debütálni a Phineas Flynn karakterének hangot kölcsönző Vincent Martella. Egy jelenetben például ott fog állni a börtön udvarán, és beszélget Carl-al. Hogy kit fog alakítani? Nem, nem Phineas-t zombiként. Ő lesz Patrick, akiről már korábban írtam:

Patrick: Mack "elfogulatlan" testvére, csak vendégszereplő.

Már az is kiderült, hogy a túlélők közé tartozik, akiket a börtönbe vittek, hogy segítsenek az új közösség létrehozásában.

"Igaz, amit Carl koráról mondanak. Érettebb, új ember lett, egy kicsit közelebb érezzük majd magunkhoz. Eddig nem kapott nagy szerepet a táborban, most viszont lesz alkalma bizonyítani, kapcsolatot ápolni az új emberekkel. - mondta Martella. - Valójában hatalmas rajongója vagyok a The Walking Dead-nek, a premier óta nézem. Külön jó érzés, hogy a show része lehetek, mivel nagy fan vagyok, pedig nem nézek sokszor tv-t. Nagyon szerencsés vagyok."

Akkor még szerencsésebbnek érezheti majd magát, ha sikerül karakterének túlélnie a szezonban.

Sokaknak ismerős lehet Kyle Gallner emós jelenete a Jennifer's Body-ból (Ördög bújt beléd). Őt is a TWD cast-ban köszönthetjük hamarosan, egy egykori egyetemista  fiút, Zach-et fogja alakítani. Utalgatások alapján szinte biztosra vehető, hogy a sorozatban szerelmi románc alakul ki közte és egy másik túlélő között.

És ugyan megerősítést még nem kapott a hír, de nagy valószínűséggel Alana Masterson fogja alakítani Tara Chalmers-t, aki a képregény 'Rise Of The Governor' részében jelenik meg.

 
last episode
7x02 - "The Well"
A következő részek:
2016 november 06 - 7x03 "The Cell"
2016 november 13 - 7x04 TBA
2016 november 20 - 7x05 TBA
2016 november 27 - 7x06 TBA
2016 december 04 - 7x07 "Blazing Hell"
2016 december 11 - 7x08 "Exodus"

felirat 7x3 Előzetes Képek
 
informations
Az oldal kizárólag saját írású anyagokat közöl, saját fordításokkal. Ellopni őket szigorúan tilos.

■ Admin: Klaudia
■ Open: 2013.08.13.
■ Theme: The Walking Dead
■ Designer: Klaudia
■ Codes: LindaDesign
■ Mail: lklaudia33@gmail.com
■ Ajánlott böngésző: Chrome
■ Felbontás: 1360x768
Eddigi design-ok az oldalon

 
log in
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
visitors
Indulás: 2013-08-20
 
where are u from?

 

 

 

 

 

 

 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.